Zsigai Klára
,,Árva kisgyermek"
Csontig fázik a lelkem
elfogyott a ritmus
csak fülemben hallom
szemem becsukom
dallamát visszaadni
már soha nem tudom
hazug lett a látomás
pirkadó-felkelő nap
történelmet ír
cipőm már elkopott
talpa mint írólap
porszemet megérez
rég alkalmira vágyna
megbecsült életre
tudni jövő útját
szívemben őrzöm még
büszke fenyőerdők illatát
kik festik és színezik
lilára a hajnalt
miért perzseli a lelket
hogy mondjam el
hogy fáj amit érzek
mit ér a kimondott szó
mennyi a hitele
menny - föld - tenger miért egy
mesekönyvbe mártott ecsettel!
könnyfátyol takar
már semmit nem értek
szülővárosom nagy urai
mindenemet erővel vettek el:
egyetlen meleg otthonom
Anya szerető csókját
simogatást - hitet
bíztató szót -utolsó falatot
ölelő karokat
csontig fázik a lelkem
,,Árva kisgyermek" lettem újra!
Istentől kérdezem
halkan az éjben:
- mit és hogyan tegyek
nem maradt már semmim
csak a becsületem
mim volt két kézzel
szívből adtam
rég elfeledtem
soha nem mértem
Győr, 2010. január 10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése