Zsigai Klára
Árnyék a fényben
Szikrázik a tél
csipkés jégvirágok nyílnak
sóhajok éjszakája hontalan
fagyos ágak hitet tőrrel szúrnak
szenvedés és gyász
árnyék vetül a fényben
könny szökik ég kék színében
hullámok érik ködös magányt
holnaptól féltve élni a mát
szakadék szélén halad az út
félőn nehogy belecsússz
hant lehet rögös fagyos
visszhangtól fájón koppanós
konkoly került búza közé
hajszál gyökerét senki ne tépje
éledő magvak sorvadnak
marokba szorultak öklök
torzult lelkek vad áradása
aratáskor égjen konkolynak lángja
disszonáns a dallam hamis a szó
ködvilág árva csendje betakar
erőszak sebei mélyek
lélegzek még élek
sötét nyirkos éjben
remények tiszta ölelések
örökké létezek
ködöt lehel most utolsó szó:
Fények gyúljatok
őszinte hangok
még utoljára
torok szakadásig
szóljatok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése